Karunkról
   

Hallgatóknak

Erasmus + pályázat 2016/17

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem pályázatot ír ki a 2016/2017-os tanévben Erasmus+ hallgatói mobilitási programban való részvételre. A pályázati anyagokat 2016. március 10. 12.00-ig a Neptun Ügyintézés/Erasmus menüpont alatt kell feltölteni.

Az Erasmus program keretében a pályázaton nyertes hallgatók lehetőséget kapnak Európai Uniós partneregyetemeink egyikén részképzésben részt venni (lehetőséget kapnak arra, hogy a külföldi egyetem saját hallgatóival megegyező státusban fogadja őket, nem kell tandíjat fizetniük és a kint teljesített vizsgáik itthoni tanulmányi kötelezettségükbe intézeti/tanszéki engedéllyel beszámíthatók), valamint külföldi egyetemen, szakmai szervezetnél, non-profit szervezetnél szakmai gyakorlatot teljesíteni. A tanulmányutak célja félév-áthallgatás, a szakdolgozat elkészítése, illetve a szakos tanulmányokkal egybekötött szakmai gyakorlat lehet.

Az ELTE PPK hallgatóinak a fogadóegyetemen legalább 20 kreditet kell teljesíteni, és ebből legalább két szakmai tárgyat itthon el kell fogadtatni.
 
További információ: outgoing@ppk.elte.hu

  • Pályázati felhívás
  • Önéletrajz
  • Motivációs levél - részképzés
  • Motivációs levél - szakmai gyakorlat
  • Nyilatkozat nyelvtudásról
  • Szakmai gyakorlat fogadólevele
  • Bírálati szempontok
  • Útmutató a pályázáshoz
  • Tanárképzéses hallgatók gyakorlóhelyeinek listája
  • Campus mundi

    A Campus Mundi program a hallgatói mobilitás növelését segíti legalább 3 hónap hosszúságú vagy minimum 15 kredit értékű külföldi tanulmányi út, szakmai gyakorlat vagy rövid tanulmányút támogatásával. A program ráépül az egyetemek Erasmus+ és egyéb kétoldalú kapcsolataira, a belső pályázatokon nyertes hallgatók közül a legjobbaknak ajánlja fel az ösztöndíjat.

  • Rövid külföldi tanulmányút
  • Külföldi szakmai gyakorlat
  • Külföldi részképzés
  • Portálkezelői menü Tartalom módosításaUtolsó módosítás dátuma: 2016.03.08.
    Eseménynaptár
    Előző hónap a naptárban 2017 április Következő hónap a naptárban
    H Hétfő K Kedd Sz Szerda Cs Csütörtök P Péntek Sz Szombat V Vasárnap
    27 28 29 30 31 1 2
    3 4 5 6 7 8 9
    10 11 12 13 14 15 16
    17 18 19 20 21 22 23
    24 25 26 27 28 29 30
    1 2 3 4 5 6 7
    ELTE Logo